1976-ban született, nős, két gyermek édesapja. Budapest XVII. kerületében, Rákoscsabán él. Végzettsége angol nyelvtanár.
A gyermekévek sikertelen zenei próbálkozásai (hegedű) után a Balassi Bálint Gimnáziumban működÅ‘ rockzenei együttesekben gitárosként mutatkozott be, de az igazi áttörést 1992 hozta, amikor csatlakozott a gimnázium vegyeskarához. Itt lehetÅ‘sége nyÃlt a kórusművészet számtalan alkotását énekesként is megismerni, és sok olyan hatás érte, amely késÅ‘bb az éneklés iránti érdeklÅ‘dését komolyabbra fordÃtotta. Ilyen volt például az 1995-ös, Hollerung Gábor által megvalósÃtott Carmina Burana elÅ‘adás, illetve az azt követÅ‘ évenkénti oratórium sorozat.
1997-ben H. Németh Lujzánál kezdett magánéneket tanulni, majd 1998-ban felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola magánének szakára, amit 2002-ben fejezett be. A Honvéd Férfikarban többször kisegÃtÅ‘ként szerepelt.
FÅ‘iskolás évei alatt, 1997-ben alapÃtotta meg a Vox Nova énekegyüttest, amely akkor még egy öttagú férfikar volt. 1998-ban az együttessel a németországi Oldenburgban járt, ahol Thomas Busch mesterkurzusán vett részt.